Bizony, nem barack, nem málna, de még csak áfonya sem. Eperkének hívnak és valóban ezzel a névvel születtem. Anyukám kreatív fejéből pattant ki az ötlet és adta tovább ennek a kreativitásnak a gyümölcsét.
Igazából nem mindig akartam az írással foglalkozni, mégis első könyvemet 14 évesen kezdtem el írni. A fantázia világa akkor egyenesen beszippantott és elkezdte formálni képzeletemet, ezzel egyúttal a történetet. Ennek az eredménye pedig 21 éves koromra nőtte ki magát, Az Ősi Erők Gyermekei című könyvem formájában.
Nekem ez nem egy munka vagy egy kötelezettség. Az írás az egyedüli érzés, ami ellazít és feltölt energiával. Legszívesebben bevonulnék a szobámba és egész nap ezzel foglalkoznék. Persze minden olyan dologba amibe belekezd az ember vannak nehézségek, ez viszont soha nem tántorított el. Többször éreztem más belekezdett munkánál vagy szórakozásnak indult elfoglaltságnál, hogy mégsem az én világom. Az írás mégis más volt. Azt soha nem akartam feladni vagy elnapolni. Mindig teljes erőbedobással éltem bele magam.
Nem tudom szavakba önteni mit is jelent számomra az írás, mégis talán szabadságként vagy boldogságként tudnám megfogalmazni.
Ahogy korábban említettem, nem mindig az írás világa vonzott, elsődlegesen a business területén belül kerestem a helyemet. Bár tudván, hogy ez a tudás nem tud kárba veszni, mégis amellett döntöttem, hogy írói pályafutásomat csiszolgatva, kibontakoztatom ötleteimet és megmutatom a világnak is a megannyi izgalmas és a valóságtól elrugaszkodó történetemet. Annyi ötletem van még, hogy meg sem tudnám számolni. Vázlatok, vázlatok halmazán, de kedvencet választani mégsem tudnék.
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy ÁSZF szabályzatunk megváltozott. Kérjük, figyelmesen olvasd el és amennyiben egyetértesz vele, fogadd el. Ha úgy döntesz, nem értesz egyet a megváltozott ÁSZF minden pontjával, lehetőséged van visszautasítani és törölni a meglévő regisztrációdat. Ebben az esetben a regisztrált fiókod törlésre kerül, de a megrendelésed adatait anonimizálva továbbra is tároljuk. Ameddig nem olvasod végig az új ÁSZF szabályzatot a gombok inaktívak maradnak!
A csomagpont kiválasztásához írd be az irányítószámot vagy a város nevét, majd a megjelenő címek közül a megfelelőre kattintva tudod azt kiválasztani.